Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Élet és Irodalom, Laudáció, LV. évfolyam, 49. szám. 2011.12.09

Füst Milán díj laudáció

Ungváry Rudolfról

Egy népuralomban a nép, mondhatni, személyes felelősséget visel a politikai elit minőségéért, hitelességéért. Ilyen felelősség azonban nem terheli a szellemi elitet illetően, amiből mindjárt kitetszik, hogy egy demokráciában a két elit halmaz nem fedi egymást: a politika és az intelligencia a maga külön útját járja. Ez nem jelenti azt, hogy ebben a legjobbnak ítélt társadalmi berendezkedésben a legjobb elméknek sohasem lehet hitelük a nép előtt, csak azt, hogy a mandátumukat nem tőle kapják. Az intellektuális elit felhatalmazását a saját öntudatából, vagyis speciális feladatának minden politikai célt felülíró fontosságából nyeri. Ez a feladat a múlt század talán legelitebb magyar intellektusa, Bibó István szerint nem más, mint mintát adni arra, hogyan „lehet szépen, nemesen és választékosan élni".
Ennek a missziónak ma Magyarországon nincs intézményes gazdája, legfeljebb néhány magánzó partizánja. Mert az intellektuálisan értékelhető alternatíva hiányában a szellemi közéletben még mindig domináns liberális elitből, magából a liberális gondolatból már régen hiányzik az önfelhatalmazáshoz szükséges egészséges lendület, svung, önbizalom vagy, Bibó szavával, elfogulatlanság. Az ilyen értelemben vett elfogulatlanság magánzója Ungváry Rudolf. Olyan partizánt tisztelhetünk és ünnepelhetünk benne, aki élet- és harci kedvével nemcsak a lakosságnak, de a szellem demoralizált reguláris alakulatainak is mintául tud szolgálni.
Az elfogulatlanság itt nem tárgyilagosságot jelent, hanem az értelem önmagába vetett bizalmát, magabírását. Az értelem Ungváry szerint azért bizalomra méltó, mert egy szép, nemes és választékos fogalmi rendszer fölött diszponálva a maga részéről mindig készen áll arra, hogy szintaktikailag és szemantikailag jól formált mondatok segítségével szép, nemes és választékos formát adjon a világnak. Egy jól formált világ megteremtéséhez azonban a fogalmi struktúra elfogulatlan működtetése szükséges, márpedig ez - ismét Ungváry nagy, magánzó partizán elődjét, Bibót idézve - nem lehetséges „sem az önelégültség és önteltség, sem a törtetés és támadás, sem a szorongás és a számonkéréstől való félelem, sem az önvédelem és önigazolás állapotában".
Ma Ungváryn kívül nehéz lenne olyat találni, akit ennyire következetesen kerülnek a mondott állapotok, s aki éppen ezért ennyire következetesen pontos elemzésekben tudja megmutatni nekünk, milyen módon és mértékben merül el ugyanezen állapotokban a honi folytatásos dráma két főszereplője, a jobboldal és a liberális baloldal, vagyis a politikai és az intellektuális elit.
Az elemzéseiben kirajzolódó, törtető, támadó, kirekesztő, „nemzetező" jobboldal populizmusáról kiderül, hogy mint minden populizmus, ez is a népi számonkéréstől való félelem, a tömeg előtti hason csúszás, vagyis az elit önbizalomvesztésének, elfogódottságának egy formája. A fogalmi rendszer ilyen, elfogódott működtetését jellemezve Ungváry a „fogalmakkal való mérhetetlen visszaélés"-ről beszél, és az önvédelem és önigazolás állapotába dermedt liberális baloldal helyett szólva, szintaktikailag és szemantikailag makulátlanul formált mondatban vonja kétségbe az olyan ember anyjának makulátlanságát, aki kétségbe meri vonni az ő nemzethez tartozását, magyarságát.
A fogalmi struktúra elfogulatlan működtetésének az az ösztönös racionalitás a feltétele, amely ugyanolyan távol áll az impulzív, zsigeri cselekvéstől, mint a természetes impulzusoknak - például egy nemzethez tartozás vágyának - felvilágosodott, tudományos alapon történő megzabolázásától, elfojtásától.
A magabízó értelem ösztönös racionalitása dolgozik Ungváryban akkor is, amikor szépprózát ír. Ilyenkor is a dolgok megértése vagy, az ő szavaival, a „fogalmaknak nevezett helyek azonosítása" izgatja. Számára az elbeszélés egy ilyen azonosítási eljárást jelent, a fogalmak és különböző létszintek viszonylatairól készített jegyzőkönyvet. Ezek a jegyzőkönyvek rendre lezárhatatlannak bizonyulnak. A dolgok, tárgyak, emberek, létszintek sehogy sem akarnak helyükre kerülni a fogalmi rendszerben. Hogyan lesz például a „szép, geometrikusan jól formált" üdülő „fenyegető hely", és hogy kerülnek holttestek a geometrikusan szintén jól formált klinkertéglákkal kirakott úttestre? Hát csak úgy, hogy valakik - illetve a fogalomelmélet nyelvén tudattal rendelkező valamik - az értelemmel szembeni bizalmatlanságukban, elfogódottságukban mérhetetlenül visszaéltek a fogalmakkal.
Ungváryban azonban mindez nem rendíti meg az értelem magabírását. Ösztönös racionalitása olyan „alig felfogható és mégis mindenütt jelenvaló egyetemes esztétikai háttérsugárzás"-t regisztrál, amelyre mint örök struktúrára épülhet az elfogulatlan elemzés és emlékezet.

Salamon János
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.